Pörzse Sándor a Jobbik képviselőjelöltjeként indul a 2010-es parlamenti választásokon - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Vona Gábor.Pörzse Sándor az országgyűlési választási kampányuk egyik fő arca, illetve a január közepén induló Barikád című hetilap főszerkesztője is lesz - tette hozzá a Jobbik elnöke. Az MTI kérdésére, hogy a jelölt listán is indul-e, azt felelte, hogy a listáról még nem döntöttek.Kijelentette, azért kérték fel Pörzse Sándort, mert a közéleti szereplők közül egyike azoknak a keveseknek, akik hitelesek tudtak maradni. Hozzátette, hogy az újságíró az elmúlt húsz évben „megalkuvás nélkül, keményen küzdött a posztkommunistákból vadkapitalistákká züllött politikusokkal szemben”. Vona Gábor szerint a jelölt személye azt az üzenetet közvetíti, hogy a Jobbik lesz az az erő, amely végrehajtja a jelenlegi politikai garnitúra elszámoltatását.
A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...